Szia!

De jó, hogy itt vagy!!

Benned is dúlnak néha az indulatok Anyaként?

Tudom, hogy erről nagyon nehéz beszélni, mert azt gondolod, hogy elfogadhatatlan, ha egy Anya indulatos és végképp az, ha a gyermekével szemben.
Pedig mindannyian tudjuk, hogy néha igazán idegörlő helyzetekben kell helyt állnunk és borzasztóan nehéz hideg fejjel maradni.

Emberek vagyunk. Érző lények.

Természetes, hogy néha, vagy az intenzív Anyai évek alatt gyakrabban kiborulunk. 

Mit is lehet tenni ilyenkor? 

Édesanyákat támogató szakemberként azt gondolom, hogy a legértékesebb az út az önismeret. Annak felkutatása, hogy melyek azok az érzések, amelyek az indulataink mögött húzódnak.

Az önismeret abban segít, hogy felismerjük saját magunkat, az igényeinket, szükségleteinket a nehezebb helyzetekben és képesek legyünk együttérezni Önmagunkkal.És ez az a belső béke, ez a Belső egyensúly hozza majd meg az indulataink lecsendesedését is.

Hiszem, hogy az önmagunk felé irányuló elfogadó figyelem a nyitja az örömteli Anyaságnak.

Indulatok az Anyaságban

Anyának lenni sokszor közel sem olyan könnyű, mint ahogyan azt elképzeltük. A boldogság, az örömteli élmények mellett sokszor igenis ott a félelem, a düh, a kétségbeesettség és ezekkel az érzésekkel piszok nehéz boldogulni. Mert az indulataink ijesztőek lehetnek. Képesek elsodró erővel érkezni és olyan szavakra, cselekedetekre hívni bennünket, amelyeket azután megbánunk.

De nem kell ennek így lenni. Képesek vagyunk arra, hogy időben felismerjük őket, megértsük a bennük rejlő belső bizonytalanságokat, mögöttük meghúzódó rejtett érzéseket.

Ebben segítek most neked az Indulatok az Anyaságban 3 hónapos önismereti utazáson.

Ha most pont erre van szükséged, akkor olvass tovább!

Hogyan is segíthetek Neked
ezen az úton?

Feketéné Kovács Judit vagyok, mentálhigiénés szakember, művészetterapeuta, 3 gyermek Anyukája. Édesanyákat támogató szakemberként a művészet, az alkotás felszabadító erejét használva dolgoztam ki az  AnyaTérkép Önismerti Alkotóbox egy olyan 3 hónapon átívelő intenzív önismereti utazását, amelyben hétről-hétre dolgozunk az érzéseinkkel, indulatainkkal. Főbb témáink lesznek a düh, harag, bűntudat és persze az öröm és a boldogság is. Fontos feladatnak érzem, hogy képesek legyünk felismerni és megélni az érzéseinket, ezzel építve önismeretünket és önmagunk elfogadását.

A témák feldolgozásában alkotás fókuszú művészetterápiás feladatok és eszközök lesznek majd segítségedre, amelyek minden hónapban egy mesés dobozban érkeznek az otthonodba. A témákról, feladatokról egy zárt, kiscsoportos közösségben beszélgetünk majd,ahol kendőzetlenül, filterek nélkül beszélhetsz élményeidről, érzéseidről. Itt kerül sor a kéthetente a 2 órás önismereti foglalkozásokra is minden 2. szerdán 10.00-12.00 között.

 

 

Miben lehet még támogatásodra
az alkotás és a közösség?

A havonta érkező dobozban  a tematikus feladatokhoz tartozó eszközöket és az elmélyülést segítő önismereti füzeteket találsz majd, amelyekkel minden művészeti tudás nélkül, önállóan késztheted el a témához kapcsolódó alkotásodat, a SAJÁT TÁMOGATÓ kárytacsomagodat!

 Az elmélyülést segítik még az írásos feljegyzések, önismereti feladatok, amelyeket a zárt Facebook csoportban érsz majd el. Itt tartjuk majd a kapcsolatot és én is itt fogok jelen lenni veletek minden nap a 3 hónapon keresztül. A kétheti 2 órás csoportokra is itt, online formában kerül majd sor, minden 2. hét szerdáján 10.00-12.00 között.

A művészetterápiás eszköz és a támogatásom mellett mégis a közösség lesz az, amely sokat nyújthat számodra. A kiscsoportos önismereti munka csodája az, hogy megtapasztalhatod, hogy léteznek még biztonságos, ítéletmentes közegek, ahol őszinte lehetsz, ahová bármikor fordulhatsz, ha elvesztél, ha támogatásra, vagy csak csendben hallgató figyelemre vágysz.

Az AnyaTérkép Önismereti Alkotóboxon keresztül szeretném megmutatni, hogy kisgyermek mellett otthon is vannak eszközeid arra, hogy elmélyítsd az önismereted, hogy kis támogatással Te magad is megtaláld a saját megoldásod .

Ha úgy érzed, hogy most pont ebben lenne szükséged támogatásra, akkor gyere velem!

Mi az, ami a tiéd lehet a szolgáltatás által?

  • Dedikált ÉnIdő!

A témákhoz kapcsolódó alkotások elkésztése nem vesz több időt igénybe 20 percnél. Ennyi neked is jár!

  • Kötetlenség!

Nincsenek határidők, nincsenek kötelező feladatok! Haladj a saját ütemedben, mi nem sürgetünk, ha kicsit több időre van szükséged, de nagyon örülünk, ha velünk haladsz!

  • (Sors)Közösség!

Sokszor nem is gondolnád, de a legtöbben hasonló cipőben járunk, nincs mit szégyelned közöttünk, bátran megoszthatod a gondolataid, érzéseidet, ezzel másoknak is példát mutatsz.

 

  • Elfogadás

Nem ítélkezünk, nem próbálunk meggyőzni elvekről, nem adunk kéretlen tanácsokat. Nyitottan, figyelmesen szeretnénk megismerni, hogy Te mit gondolsz.

  • Önismereti fejlődés

Nem oktatást nyújtok, hanem olyan önismereti lehetőséget, amelyen keresztül Te magad láthatsz rá a saját belső működésedre, találhatod meg válaszaidat, megoldásaidat.

  • Művészetterápiás önismereti módszer

A művészet csak eszköz, mindazonáltal megtapasztalhatod, hogyan is használhatod az alkotást önismereti fejlődésed céljával.

  • Saját támogató ÉrzésVilág kártyakészlet                                       Művészetterápiás feladatokon keresztül elkészítheted a saját Énüzeneteidet tartalmazó támogató kártyakészleted, amelyet az önismereti folyamat végén bármikor önállóan is használhatsz majd

Mit láttak mások?

Az Anyává válás egy rendkívül érzékeny időszak, nagyon fontos, hogy ilyenkor megtaláljuk azt a támogatást, közösséget, amely leginkább erősít bennünket. Hoztam pár gondolatot, amelyek az általam kísért Anyává válás önismereti folyamatról születtek:

Közelebb kerültem magamhoz, mint azt gondoltam volna. Sok kételytől és bizonytalanságtól szabadultam meg a foglalkozások alatt. Azt hiszem, minden anyának jár, hogy törődjön kicsit saját magával is és az AnyaTérkép ehhez tökéletes közeg.

Juci nagyon jó érzékkel piszkálta meg a "lila ködöt", ha ezzel próbáltam elkerülni a kellemetlen helyzeteket, ugyanakkor megnyugtatóan békén hagyott, és nem erőltetett semmit, amikor arra volt inkább szükségem.

Nagyon jó magamra ismerés volt. Juci nagyon jó vezető volt ezen az úton, egy igazi jótündér aki ott bukkan fel, ahol szükség van, egyébként hagy haladni az utadon, de tudod, hogy bármikor segítőkezet nyújt. Köszönöm ❤

Megkaptam az énidőm! 😊❤ Végig gondolhattam az anyai mintáimat, jelenlegi érzéseimet és az ideálisról alkotott képem is. Ezeket vizuálisan papírra vetve átlátható, kézzel fogható képet kaptam magamról. Hálás vagyok az ott megismert nőkért is, néhánnyal kapcsoltban maradtunk.

A művészetterápia segítségével szembe tudtam nézni olyan érzésekkel, amelyek racionálisan végig gondolva túlságosan ijesztőek lettek volna, ezért sokáig nem mertem, illetve nem akartam foglalkozni velük.

previous arrow
next arrow
Slider

Hogyan is lehet tiéd aAnyaTérkép Önismereti Alkotóbox?

A csoportunk január 6-án indul! Az Indulatok az Anyaság témában mindössze  10 Édesanya számára van lehetőség a közösség tagjává válni. Az alábbi gombbal jelentkezel és megrendeled az AnyaTérkép Önismereti Alkotóbox havi előfizetői szolgáltatást. Ezt követően csak várnod kell, december  végéig meg is fog érkezni  otthonodba a várva várt első Önismereti Alkotóbox. Március 6-ig további 2 Önismereti Alkotóbox követi még őt, amelyek minden 4. hétben érkeznek majd hozzád.

Minden doboz a havi 2 témának megfelelő tematikus eszközkészletet  és nyomtatható önismereti füzetet rejt majd amelyekkel kéthetente 1 alkalommal, művészetterápiás instrukciók mellett a maximum 20 percet igénybe véve, önállóan késztheted el alkotásaidat. A zárt Facebook csoportban kéthetente a 2 órás csoportfoglalkozásokon, (amelyekre minden 2. hét szerdáján kerül majd sor ZOOM-on keresztül 10.00-12.00 között) és a kiegészítő feladatok által, együtt dolgozzuk fel a műveket.

A csoport végén pedig veled marad a saját készítésű, igazán egyedi és személyes ÉrzésVilág kártyakészleted, amelyeket a közös folyamat után Te magad is aktívan használhatsz.

 

 

Elindulsz az úton?

Az előjelentkezés már megkezdődött! Ha szeretnél a 10 Édesanya egyike lenni, akkor jelentkezz hamar, 

Az AnyaTérkép Önismereti Alkotóbox tiéd lehet, ami tartalmazza a

havi 1 db Alkotóboxot telis-tele művészeti eszközökkel

nyomtatható témakibontó önismereti füzeteket

saját készítétésű támogató Érzésvilág kártyakészlet

 kéthetente 2 órás online csoportfoglalkozásokat

zárt facebook csoportot

18 500 Ft / havidíjért

Az eredményes önismereti munka érdekében a csoport kis létszámú, így most mindössze

10 résztvevő számára nyílik lehetőség az elindulásra.

Gondold át, de ne hezitálj sokat!
Január 6-án indulunk!

GYIK

  • Mi történik, ha nem tudom megcsinálni a heti alkotást?

Ez egy elfogadó kis közösség, mindannyian tudjuk, hogy Anyaként néha nem úgy alakul egy napunk, ahogyan mi tervezzük. Ha szeretnéd, pótolhatod bármikor, mi nem fogunk sürgetni, de nagyon örülünk, ha velünk haladsz!

  • Minden feladatot meg kell csinálnom?
  • Itt nincsenek kötelező feladatok, határidők, elvárások. Akkor és úgy vagy jelen, ahogy neked a legmegfelelőbb. Mindemellett az önismereti munka akkor a legeredményesebb, ha a legtöbb módszerben, kérdésben részt veszel.

    • Visszamondhatom a szolgáltatást?

    Ha úgy érzed, hogy ez mégsem neked való, akkor bármikor kiléphetsz a zárt csoportunkból és visszamondhatod az Anyatérkép Önismereti Alkotóboxot. Csak küldj egy e-mailt az info@anyaterkep.hu e-mail címre. Az adott hónap lejártáig még élni fog az előfizetésed, csak azután kerül törlésre a tagságod.

    • Mikor érkezik meg az AnyaTérkép
      Önismereti Alkotóbox?

    Január 6-ig, majd minden 4. héten futárszolgálattal érkezik házhoz az Önismereti Alkotóbox. Amennyiben késést tapasztalsz, kérlek, írj nekem üzenetet az info@anyaterkep.hu e-mail címre, hogy azonnal tudjak intézkedni a késéssel kapcsolatban.

    • Hogyan történik a fizetés?

    A havidíj kiegyenlítése bankkártyával, a OTP Simple Pay (OTP Mobil Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (OTP Mobil Kft.) )rendszeren keresztül, ismétlődő fizetéssel történik. Az első havidíj kiegyenlítésekor az adataid rögzítésre kerülnek a fizetési rendszerben, és a hónap lejártával automatikusan kerül majd levonásra, így erre nem kell külön figyelned!

    • Csak bankkártyával tudok fizetni?

    Igen, a fizetés kizárólag bankkártyával lehetséges. A bankkártyás fizetés gyors, kényelmes és nyomon követhető, éppen ezért biztonságos is számodra és számomra is. A bankkártyás fizetés felületét az OTP Simple Pay kezeli.